2016.07.12. Szupercella, jégvihar

Název

2016.07.12. Szupercella, jégvihar

Popis

A néhány napos hőséget egy hullámzó hidegfront érkezése zárta le. Söpte térsége az előző két csapadékrendszerből kimaradt ezért már borítékolható volt valamilyen hevesebb esemény bekövetkezése! Ez utóbbit a modellfuttatások is jelezték Nyugat-Észak-nyugat-Magyarországra.
A hirtelen melegedő levegő és a késő délelőtt megjelenő, homályos körvonalú felhők is utaltak erre, a videó elején ezek a felhők láthatóak! A délután folyamán Ausztriában, tőlünk észak-nyugatra ki is alakult egy zivatarlánc, mely észak-keleti irányba mozgott. Ennek déli peremén létrejött egy zivatargóc, mely gyanús képet mutatott, szupercellává fejlődött. Ez a cella viszont nyugat-kelti irányú mozgást vett fel és látni lehetett, hogy Szombathely körzetét veszi célba, eközben egyre jobban erősödött. A radar- és villámtérképek is merősítették mindezt! 18 h CET környékén kezdek beindulni az események: Nyugat felől egyre vadabb felhőformációk jelentek meg és folyamatosan villámlani, dörögni kezdett. A felhőszörny 18 h 40m -kor csapott le térségünkre. Előtte filmre vettük a hatalmas forgó falfelhőt, mely a szinte fehér csapadéksávból elszívta a párát és az így létrejövő gyors lecsapódás következtében a földközelben keletkeztek felhők!
Először szárazon kezdtek hullani belőle olyan jó 1 cm-es jégszemek, később ezek közé cseresznye nagyságú darabok keveredtek, ill. átváltott abba a méretbe! Ezután a szélrohamok is megjöttek a hatalmas felhőszakadással együtt, min. 20-21 mm-nyi csapadék zúdult le 15-20 perc alatt, semmit sem lehetett látni! A jégesőből 2. hullám is érkezett, keleti- dél-keleti irányból csapott vissza a felhő! Mindent elöntött a víz, órák múlva is állt a jég mindenhol, a kertet letarolta! Komolyabb károk is keletkeztek! A csatornák nem bírták elvinni a hirtelen lezúdult csapadékot! Ilyen hatalmas mennyiségű jég nem mostanában esett nálunk, eddig ez volt az év leghevesebb zivatara! egyébként Kőszeg felé este vonult el egy szupercella, az nagyon látványos volt:
Video: https://youtu.be/AtSgHHbwP_w https://youtu.be/RG5F5drK2H8

Období

Statistiky

  • 262 fotek
  • 0 se líbí

Fototechnika

Sony D2303 Olympus E-300

Kategorie a štítky

Nastavení

Nahlásit album
Reklama

Pokračujte v prohlížení

Jestli se vám album líbí…

Přihlásit se na Rajče Prohlédnout znovu
Spustit prezentaci Zastavit
TIPZměny uložíte také pokračováním na další fotku či video a zrušíte je klávesou ESC.
Přidejte do popisu štítky (např. #svatba #cestování) a fotku či video tak objeví více lidí.
2016.07.12. Szupercella, jégvihar
Komentáře Přidat