2018.02.26-27. Hófúvás

Název

2018.02.26-27. Hófúvás

Popis

A szibériai eredetű hideg levegő megérkezett hozzánk. A hétfői napon újra feltámadó és kedden tovább erősödő északi szél ismét nehezítette a közlekedést az Alpokalján. Nagyobb hófúvásokat okozott. Mezőgazdasági erőgépeket kellett bevetni az utak tisztán tartására. Szerencsére a környéken járhatóak maradtak az utak, de egyes helyeken vigyázni kellett. Keddre virradóra egy mediterrán ciklon érkezett, melyből csak 1 cm porhó hullott, ez okozta a szél újbóli felerősödését. A Dél-Dunántúlon egyes körzetekben 30 cm-es lett a hóvastagság. Ekkor már a kertünk alatt is látszott, ahogy a szél söpörte a havat. Ez a korábbi napokban még nem volt jellemző, mivel több helyen, a kertekben-földeken ültetett növények megfogták a havat. (10-15 évvel korábban még nem így történt.) A hétfői felvételeken a tisztítást végző traktorok láthatóak. A 2 legnagyobb gép egy Fendt 936 - és 1038-as Vario volt. Később már hárman dolgoztak. Ennek is köszönhető, hogy járhatóak maradtak a körzetünkben lévő utak. Kedden a megyében több alsóbbrendű utat lezártak a hófúvások miatt. Több napja -10 °C alatt volt a minimum hőmérséklet, így a lehulló kevés hó is azonnal megmaradt. a hótakaró vastagsága kb. 15-16 cm körül ingadozott. Csütörtök reggelre várható a legalacsonyabb hőmérséklet, mely akár a -20 °C-ot is elérheti. Ezen a 2 napon a maximum értékek is -7 °C alatt maradtak!
Video: https://youtu.be/iO1tmkbyVyA

Období

Statistiky

  • 52 fotek
  • 0 se líbí

Fototechnika

Olympus E-300

Kategorie a štítky

Nastavení

Nahlásit album
Slevy 25 % platí na všechny dárky z fotek. Vytvořte si z vašich fotek snadno fotoknihu, plakát, fotky na zeď a další fotoprodukty. Sleva platí po zadání kódu: Vajicka
S kódem: Vajicka Akce platí do 14. 4. 2024
Zjistit více
Reklama

Pokračujte v prohlížení

Jestli se vám album líbí…

Přihlásit se na Rajče Prohlédnout znovu
Spustit prezentaci Zastavit
TIPZměny uložíte také pokračováním na další fotku či video a zrušíte je klávesou ESC.
Přidejte do popisu štítky (např. #svatba #cestování) a fotku či video tak objeví více lidí.
2018.02.26-27. Hófúvás
Komentáře Přidat